Avagy Peter Jackson and friends. Gyűrűk Ura Episode I. Igen, igen, A Hobbit volt előbb megírva, de épp ettől olyan szomorú az egész. A Hobbit első része (na majd erre is mindjárt kitérek) teljesen úgy fest, mint a Gyűrűk Ura franchise prológusa, a zene, a díszletek, a szereposztás, a betűtípus (!!!) egy az egyben megegyezik  az előző három filmmel.

Persze, ez nem kellene hogy meglepetést okozzon. A rendező ugyanaz. A szereplők egy része ugyanaz, a történetnek lényeges része a Gyűrű megtalálása. Elég sok közös pont lenne ahhoz talán, hogy hasonló stílust lehessen felfedezni; a probléma ott kezdődik, hogy a forgatókönyv és a rendezés is épp két lépéssel tovább ment abban az igyekezetében, hogy A Hobbitból Gyűrűk Ura Episode I-t csináljon. 

Nagyon régen olvastam A Hobbitot könyvben, a történet nagy vonalakban megvolt; amire viszont biztosan emlékeztem, az a könyv stílusa volt. Könnyed, meseszerű, humoros és személyes, a Gyűrűk Urával szemben, ami sokkal komolyabb és súlyosabb témákkal foglalkozik, szerteágazóbb és nagyobb volumenű. Na, ez a különbség a filmből nagyon ritkásan tükröződik csak vissza. Egy erős kezdéstől és néhány eltalált pillanattól eltekintve, A Hobbit gyorsan átcsúszik a Gyűrűk Urából megszokott körbesétálgatós aggódóarcos megbeszélésfesztbe, amit időnként megszakít egy-egy orktámadás.

Három. Részes. Lesz. A. Hobbit. Ez kinek volt a zseniális ötlete? A hobbit egy aprócska kicsi könyv, negyed olyan hosszú, mint a Gyűrűk Urának egyetlen kötete. Következtetésképpen történet sincs benne annyi. Ez a Peter Jackson-féle forgatókönyvíró-iroda számára nem jelentett etikai problémát, szemrebbenés nélkül írtak bele soha nem létezett szekciókat, például egy bosszúra éhes orkvezért, aki a könyvben a bevezetőben van megemlítve egy fél mondatban körülbelül, a filmben viszont sikerült egy komplett történetszálat kiharcolnia magának. (És felteszem, remélem, hogy ehhez nem kellett a rendezővel lefeküdnie, pusztán azért, mert sehogy sem vesz rá a gusztus hogy ezt vizualizáljam....eh, késő.) Ugyanilyen módon kezdődik öreg Bilbó és Frodó enyelgésével a film, ami ráadásul cselesen összeköti az első Gyűrűk Ura filmmel a történetet, ahogy Frodó behoz egy zsáknyi levelet a postaládából, amik válaszok a születésnapi meghívóra. Ezt ugyan nem egészen értettem, mert eszerint Bilbó a szülinapi mulatság napján kezdte volna el írni az "Oda és Visszát", de talán ez a legkevesebb. Belekerült Galadriel (!), Szarumán (!!) és Szauron is (!!!), illetve egy csomó lassított visszaemlékezés Thorin részéről a régi szép időkre és a csatákra, azzal a csúnya nyomorított fénnyel a háttérben, amit nem láttunk a 300 óta és hejj de hiányzott!

Ami egészen ordító hibának tűnt számomra, az a visszahívott GYU-s színészek irgalmatlan rezignáltsága volt a szerepükkel kapcsolatban, és itt sajnos Sir Ian McKellen is negatív elbírálásban részesül, pedig azt a hapsit imádom. Gépiesek, monotonak, és el tudom képzelni a forgatási szünetekben a beszélgetéseket. "Nem hiszem el hogy már megint ezt csináljuk." "Hagyd Chris, gondolj a pénzre." "Prostituáltnak érzem magam." "Jó, igaz, én mondjuk szebb cuccokat kaptam... De igazad van, tényleg nevetséges." "Nemtom már megint mi van, a gyülekező sötétség, összeszarom magam...te, nem kevertük össze a forgatókönyvet? Nekem ez nagyon ismerősnek tűnik..." "Hugo, nyugi, egy jelenetünk van összvissz, aztán mehetünk haza, és nem kell dolgoznunk vagy egy évig."

Thorin-ból Aragorn-hasonmást csináltak, ami azért elég erős kontraszt, mert a többi 12 törp mintha a Hófehérkéből szökött volna meg. A Disney-féléből. Mármint szép, elkülöníthető és megkülönböztethető személyiségük van, és sajnáltam is, hogy míg ők és a Bilbót játszó Martin Freeman határozottan közel állnak A hobbit, mint regény hangulatához, Thorin inkább a LOTR reenactment klikkhez tartozik a filmen belül, akit megkértek, hogy játssza el Aragorn-t, mert Viggo Mortensen épp három filmet forgat egyszerre és sajnos nem ér rá.

Nagy piros pont Martin Freemannek, azaz Zsákos Bilbónak. Kegyetlenül jól hozta a karaktert, és ha más nem, miatta nem bánom hogy három filmet csináltak. Bármeddig képes lennék elnézni. Kár, hogy egyedül nem tudja elvinni a hátán a filmet.

Sajnálom, hogy elbaltázták ezt a megfilmesítést, mert láthatólag lehetett volna sokkal jobb is. És előre kikérem magamnak az "önmagában kell nézni" és a "ne hasonlítsd folyton a Gyűrűk Urához" kritikákat, mert nem lehet önmagában nézni, azért nem, mert az egész marketingkampány ezer szállal kötődött és épített az előző három film közönségére, elég nyilvánvalóan a rajongók érzelmeit kihasználva. Nem volt rossz, sőt helyenként kifejezetten jól sikerült a dolog, csak kicsit lusta és fantáziátlan. Ami egy fantasy-nél elég nagy hátrány. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.