Nos, ez most egy kismértékben rendhagyó poszt lesz (nem mintha eddig több száz rendes posztot követően ez most valami egészen furcsa képződmény lenne), de végül is ez most nem is könyv, hanem újság, amiről regélni fogok.

Már jó ideje küzdök az azt hiszem apai oldalról érkező génjeim egyik mellékhatásával, azazhogy időről időre feltámad bennem a leküzdhetetlen vágy, hogy újságot olvassak. Valamit, amiben számomra izgalmas, érdekes témákat boncolgatnak nálamnál okosabb, vagy az adott téren több ismerettel rendelkező emberek, akik esetleg nincsenek híján némi írói vénának sem. Próbálkoztam már több mindennel - jövendő szakmámhoz kapcsolódó lapokkal, anime-manga témájú újsággal, sőt kicsit félve vallom be, egyszer még a Nők Lapja Pszicho egyik számával is, de egyelőre nem mozgatott meg igazán egyik sem. (A jövőben még tervezek esélyt adni valamilyen történelmi témájú izének is, hátha... de ne legyünk telhetetlenek.) Így akadtam most rá a sci-fi világába kalauzoló, mégis régi gyökerekkel rendelkező lapcsaládra.

Egész pontosan a méltán hírös, és nagy múltra visszatekintő Galaktika magazin újkori verziójának egy különszámára, illetve külön-sorozatára. Ahogyan a főszerkesztő előszavában írja, a szintén az elmúlt években újra feltámadó MetaGalaktika sorozat v9.5-ös számának sikerén felbuzdulva született meg ez az új "speciális kísérlet".

A HiperGalaktika lapszámai a következő metódus szerint épülnek fel: egy jó kis sci-fi novella - egy (esetleg két) a témába vágó tudományos cikk. Az ötlet szerintem egyenesen szenzációs. Szeretjük a sci-fit, szeretjük a novellákat/kisregényeket - szerintem legalábbis mindkettő a leginkább gondolatébresztő dolgok közé tartozik, és ha ezekhez még némi plusz infó, felvetés is társul, valami nagyon kis kompakt sajtótermék lesz a vége.

Magukról a novellákról nem akarok bővebben szólni, tessék őket elolvasni. Azt mondom novella, bár van, amelyik inkább kisregény, és van, ami leginkább karcolatnak tekinthető, de mindegyik típus ugyanannak a hatásnak ez elérését célozza meg. Inkább arról mesélnék, miért tartom remek ötletnek az ilyesféle novella-csokrokat. A magamfajta, sci-fi világába éppen hogy beleszaglászó olvasó számára kész aranybánya, hogy új szerzőkkel is megismerkedhetek rövidebb lélegzetű műveik kapcsán, hogy aztán később rávessem magam az esetlegesen elérhető regényeikre, ha pedig egyáltalán nincsenek ilyenek, legalább láttam olyat, amit eddig még nem. Másik irányból pedig szintén állati izgalmas az amúgy ismert nagyregények szerzőitől ilyen rövid kis agypörgettyűket olvasni.

Számomra laikusként azok a cikkek a jó cikkek, amik kellően sok pluszt adnak - főleg egy ilyen helyzetben, amikor konkrét történetre, felvetésre kell reagálni, és megfelelően fenntartják a figyelmemet. Ebben az első lapszámban található írások nagyobb része megfelelt az elvárásaimnak, noha különösen meglepő volt olvasni velem egykorú szerző cikkét (ráadásul nem elfelejtve azt, hogy az újság 2007-es, így akkor még csak érettségi körül tébláboló ifjoncok voltunk), aki simán lemosott írásával nálánál képzettebbeket is. (Nem, nem ez az igazán meglepő, csak ilyenkor bánom, hogy nem lettem mégsem atomfizikus...)

Két dolog van, aminek nagyon tudtam örülni: az egyik, ha ténylegesen a kapcsolódó technológiákról tudhattam meg az átlagolvasó számára is emészthető ismereteket (már-már atomfizikusnak érezhetem magam jeligével); illetve amikor minél több olyan más író művét említették meg, ami szintén szervesen köthető az alapfelvetésekhez (ilyenkor a folyamatosan olvasni vágyó énem ujjongott, és kezdte gyártani a listákat, hogy akkor még eztiseztiseztis meg még eztis el kell olvasni...). Különös pikantériája még az egésznek, hogy az újság 2007-es, és ugyan csak 5 év telt el azóta, mégis mennyi minden változott... kétségtelenül különös ízt adott az olvasmányélménynek így ennyi idő elteltével... :)

Egyetlen dolog van, amit viszont nem tudok hova tenni, és megérteni. Az újságban, főleg a novellák közben csodás képek szerepelnek. Nem nevezném illusztrációnak, tekintve, hogy a képek témájának semmi közük nem volt magához a szöveghez. A képek ellen semmi kifogásom, sőt, és egyik-másik kifejezetten tetszett is. A sci-fi szerintem kimondottan olyan műfaj, ami megérdemel 1-1 illusztrált kiadást, még akkor is, ha alapvetően az az igazán izgalmas, ha az ember saját magának képzeli el az olvasottakat. De ez a megoldás gyakorlatilag elvon az írás értékéből is (elvonja róla a figyelmet), és a képéből is (érthetetlen és értelmezhetetlen az adott helyzetben). Lehetséges, hogy csupán én vagyok nagyon alulművelt a témában, és amúgy van kapcsolat, ez esetben szívesen várom a felvilágosítást sci-fiben jártasabb olvasóimtól.

Mivel az első találkozásom ez volt a Galaktika-lapokkal, biztosan van sok elem, amit a "sima" Galaktika is tud, és ezért akár szerethetem majd azt is, mindenképpen próbára teszem - már itt is figyel a legfrissebb 270-es az asztalomon. Viszont az is igaz, hogy az a furcsa, talán kissé kifacsarodottan racionális gyűjtőszenvedélyem nem enged meg nekem igazi kötődést egy olyan lappal, ami már most a 270. számnál tart - így a régi MetaGalaktikáknak több esélyük van.

Halkan és csöndben jegyzem csak meg, hogy mind a Meta-, mind a HiperGalaktika újraindulása után 3-3 számot élt csak meg, és egyelőre nem látom sehol sem nyomát, hogy 2009 után mi történt, de titkon még bízom benne, hogy nem ez lesz a vég...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.